Jubiláris beszéd. 1928.
(Löw Immánuel beszéde, mely a szegedi új zsinagóga fölszentelésének 25. évfordulóján hangzott el 1928. május 19-én. A szöveg forrása: „Löw Immánuel: A mi zsinagógánk. Jubiláris beszéd. Szeged, 1928.” A héber szövegek mellé zárójelben odaírtuk magyar fordításukat, amikor az nem nyilvánvaló a szövegkörnyezetből. A בסתר szó betűi számértékének összege 662, ami a zsinagóga fölszentelése előtti, 1902-es év évszáma a zsidó naptárban a kis időszámítás szerint.)
A zsoltárok könyvének szent énekeiben ötször merül föl ez a szó בסתר, („rejtekében”) annak az esztendőnek számjelző betűivel, amelynek égzengéses nyarán láttuk kibontakozni kupolánk vasvázát, hogy a ráforduló tavasszal a betetőzött művet fölszentelhessük. Ötször öt éve ma a feledetlen ünnepnek.
Köszönetes örömmel, hálaadó vígsággal járulunk ma az Úr színe elé. Fölös ünneplés nem vág helyzetünkhöz, de a szív hálája e napon akaratlan imába csordul. A zsoltár fölmerülő ötös szavára ötirányú elgondolás szökik ünneplő szivünkbe. Mintha ötrét türemkednék ez ünneplő órának lelkünkbe ötlő jelentősége. Hálásan idézzük föl azoknak áldott emlékét, akik bátran kezdették és vállvetve befejezték az istenes művet. Sírba szállott vezetőinknek, élükön Rósa Izsónak hálás szívvel ujítjuk emlékét.
Köszöntjük utánuk a nemes tervnek művészalkotóját és a tervnek művészkezű kézműves valóraváltóit.
Köszöntjük harmadsorban vezetőinket, akik e kincsünknek rendületlen állékonyságát, ifjú, ujszerű makészültségét gondozzák észlelő, szorgos istápolással, szíves áldozatossággal.
Köszöntjük negyedsorban ברוך הבא בשם ד׳ köszöntjük Isten nevében, akik buzgón gyakorolják Isten házát istenkereső szívvel, s akik velünk ünnepelnek ma e szent hajlékban. És a vezérszónak ötödik fölmerülésére végig pillantunk e negyedszázados multon, alázattal esedezünk közel s távol jövőre Isten oltalmáért, mennyei áldásáért.
Amen.
I. Az Ige első fölmerülte יושב בסתר עליון 1 („aki lakik a Legfelsőnek rejtekében”). Azokról emlékezünk, akik máskor voltak, akik elköltöztek, hazatértek a magasságos Isten rejtő szárnyékába, akiknek áhítat-ahító, épülés után epedő lelkében fogantatott az építés gondolata, akik megindították az eszme térfoglalását, keltették a tervezés szándokát és célhoz érették, befejezték bátor, kockázatos, szinte vakmerő kezdésüket. Áldozatos készséget léptettek a garasmarasztó, szűkös fukarkodás helyébe. Ne feledjük el őket: az ünnep első gondolata övék legyen. ― Istenadta könyörületes adománya az emberi szívnek a felejtés, de vannak ébresztő napok, a mélyebbre szántás, a mélyülő ekézés pillanatai, amikor bús kegyelet borúján átcsillog a megdicsőülésnek tört sugára.
II. יסתירני בסתר אהלו 2 Elrejt sátrának rejtekhelyén és בצור ירוממני kőszál fölé emel. A rideg, a nyers való fölé emeli az isteni szikra a művész lelkét. A művészi ihlet igézetes lendülete az alkotó léleknek oldatlan rejtélye, de a lelket a valóságnak merev kőszála fölé emeli, tökélyes alakoknak, a szépnek szabad formálására ihleti. Művészi lelkednek alkotása, amelybe belebilincselődik bámulásunk, az építő művészetnek világhíres remekévé vált! És a munkás kezeket, a mesteri elképzelést testbe öltő kézműves művészeket is köszönti ez ünnepi óra. Nem pusztán gépnek szabványos szerzése, kéznek kellett faragása, festék keverése, árnyalása, fém domborítása, forrasztása. Egyénnek alkotása a munka remeke. Élő munkás műve, egyéni nyilatkozása.
Az alakító munkás munka közben dúdolgat, énekel: a gépleső óraszámos nem énekel, csak neszel, figyel, reteszel. A gép zakatolásától elnémul az ének, hajtó kerekétől megriad az egyéniség megnyilvánulása. Az egyén alkot, remekel, a gép gyárt, előállít, szabványt, sorozatot szállít. Szállított nekünk is díszlő csillárokat.
III. תסתירם בסתר פניך 3 („elrejted őket arcod rejtekében”) Óvod őket orcád rejtezésében ember torzsalkodásától, rejted sátradba nyelvek háborgásától. Békés negyedszázada volt mindenkor békés gyülekezetünknek ez a ma betelő korszak is. Torzsalkodás, nyelvek háborgása nélkül vezettétek a növekvő teherrel teherbírásában öregbülő gyülekezetet. Gondoztátok büszkeségünket, a zsinagógát, óvtátok meglepő, fiatalos üdeségét, vedletlen frisseségét, épséges érintetlenségét az évek rozsdájától, óvtátok tatarozó gonddal, kárelőző közbelépéssel, teherlerovó tetemes áldozattal. Ápoltátok látványos, örökzöld keretét kertészkedő ajnározással.
IV. אחסה בסתר כנפיך סלה 4 („keresek menedéket szárnyaid rejtekében. Széla.”) Lakozom hajlokodban mindétig, menekszem szárnyad szárnyékába mindvégig! A negyedik ige rólatok szól, épüléskereső szívek, akik velünk ünnepeltek, ájtatoskodtok buzgó hittel, hódolva a hely méltóságának, alárendelődve a szolgálat mívelt rendjének. Akik egybeseregeltek menekülni béklyós küzdelmek fanyar robotjától, fölemelkedni e szent hajlékban, ahol a lélek rejtekei kibontakoznak, a kebel legrejtekebb zugolya kitárul, a szív legrejtekébe hat az áhítat és a forró buzgalom heve átjárja bensőnknek legrejtekesebb mélyeit.
Rejtett könyűit itt sírja el a bánat. A létnek gyomos útjáról, gyüvötényes parlagjáról idehí, ideédesget, ideszoktat a szentély imatermő boltolása, lendítő térhatása. Idekívánkozik hálaadó hajlam, könyhullató könyörgés, bűnebánó beismerés, mellverdeső mélabú. Ideszólít ének zsolozsmája, ige hirdetése, szívből szívbe hangzó szózata. Elragad, elréveszt a valóntúliság édes mámora, az Úr közelségének malasztos érzete és kincsül kísér innen buzgóság ujjászületése.
V. אענך בסתר רעם 5 („meghallgattalak a mennydörgés rejtekében”) Szorongtodban hozzám kiálltál és megváltálak, meghallgatálak rázkódások rejtekében. Országrázkódtató zendülések, világrengető riadások idejére néz vissza a szentély. Róluk szól az utolsó íge. Csodálkozva pillantunk föl, ámulva tekintünk körül: ifjú tavasz bája ömlik el szegélyes falsikon, márvány pilléren, kéklő kupolán, színvegyes üvegen. Az Úr menekítő irgalma óvta vérben és viharban fogant esztendőkön át. Tőszomszédságában lövések dördültek el, nyomot hagytak az üveg tábláin: de ablakainak színvarázsát épen hagyá az orv galádság. Talán nem is a ház szentsége gerjesztette tisztelet kelté a kiméletet, hanem a művészi alkotás álmélkodtató erejének lenyűgöző hatása tette sérthetlenné zavaros idők zűrjében is a szentélyt.
Parázslik még a világgyujtó tűzvész üszke, de gyérült már szikrája. A suhanó idő szárnya nagyot lendült. Háborútiltó, harckárhoztató kötéseket keres a világ és éledez benső béke zavartalanságának ragyogó reménye! Ez a remény válik imádsággá ajakunkon. Ótalmad alá helyeztük kezünk ez alkotását: óvjad továbbat is, hogy kímélje az idő: vész ne érje, ne bántsa ég haragja, ne ember gyűlölsége. Visszatér az első íge: יושב בסתר עליון („aki lakik a Legfelsőnek rejtekében”) Magasságos Isten, ki szemünk elül rejtve trónolsz, szenteld meg hálánk helyéül, vigaszunk enyhéül, sebhedésünk, vezeklésünk balzsamául.
Ti pedig, én édes Véreim és Atyámfiai, ha föltekintetek a magasba, e fényes alkotás tetőző boltjára, amelyet körülcikáz a léglakó madár; ha nézitek, pazar fényt ha szór reá az égbolt, vagy ha fölragyog benne az emberfékezte villám ragyogványos látomása: érezzétek, hogy ott, égbetörő ormán, ott fölöttünk, ott virraszt a Végtelen, az örök Jóság, akihez fölzeng szivünkből a hálának boldog zsolozsmája6:
Hallelúja!
Szent buzgalommal imádunk Téged, egyedül imádandó Isten!
Legyen áldásod velünk és vezessen!
Legyen áldásod a régi hazának megmaradott csonkján és vezesd visszaszerző erejét megujhodó épség teljességére. Legyen áldásod városunkon, a hazának e déli határőrén és vezesse védő gondviselésed lelkipásztorait és híveiket, templomait és tanítóintézeteit, hatóságát és hadfiait, művelődését és művészetét, közéletét és gazdaságát, üzemeit és üzleteit, munkásságát és munkálkodóit.
Legyen áldásod gyülekezetünkkel és elüljáróival és vezesd a híveket a vallásos buzgóság ösvényén. Fagyos közömbösség helyébe lépjen sarkalló tettvágy, egyező akarat lendülete, áldozatosság kimeríthetlensége, hogy nyujthassunk lelki tápot a hívőnek, tanítást a tudásvágyónak, kenyeret az éhezőnek, hajlékot a hajléktalan aggnak, otthont az otthontalan árvának.
Legyen áldásod ezen a szent hajlékon, buzgó szívünk e féltett alkotásán, amely immár negyedszázada hívja imádságra a híveket. Élessze malasztos közelséged a szívek zsibbadt reményét, enyhítse a vesztes kebelnek bánatát, adjon szárnyat az áhítatnak, hogy Feléd emelkedjék. Aki idejő bűnebánva, vezekelve, lelje föl Benned megnyugvó békességét, lelje föl engesztelődés boldogító ígéretét a Te irgalmadban, irgalmas Istenünk!
Amen.
1 Zsolt. 91, 1. ― 2 27, 5. ― 3 31, 21. ― 4 61, 5. ― 5 81, 8. ― 6 Száz beszéd 148. 151.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése